Orbán Viktor szövetségese megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat – itt vannak az első javaslatok

2025. január 09. 21:16

Az ÖVP tárgyalási delegációját Christian Stocker, míg az FPÖ-ét Herbert Kickl pártelnök vezeti.

2025. január 09. 21:16
KICKL, Herbert; VAN DER BELLEN, Alexander; NEHAMMER, Karl

A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott csütörtökön, hogy hivatalosan is megkezdi a koalíciós tárgyalásokat – áll a két párt közleményeiben – számol be a Magyar Nemzet.

Ezt is ajánljuk a témában

Első javaslatok

A pártok elsőként a költségvetésről tárgyalnának, hogy elkerüljék az uniós túlzottdeficit-eljárást az ország milliárdos nagyságrendű költségvetési hiánya miatt. 

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke hangsúlyozta: „A közös tárgyalásoknak már a kezdetektől szilárd költségvetési alapokra kell épülniük”. 

Christian Stocker, az ÖVP új ügyvivő elnöke kiemelte pártja sarkalatos feltételeit, köztük Oroszország befolyásának elutasítását, az uniós együttműködés előmozdítását, valamint a nyugati liberális, jogállami demokrácia elismerését.

 Stocker szerdán jelentette be, hogy elfogadja az FPÖ elnökének meghívását a koalíciós tárgyalásokra. Az ÖVP tárgyalási delegációját Christian Stocker, míg az FPÖ-ét Herbert Kickl pártelnök vezeti.

Nyitókép: MTI/EPA/Max Slovencik

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2025. január 10. 01:37
Egyszer definiálhatná az eu (a krva-kibszott eu), hogy mi a tetves kurva anyját ért a "jogállamiság" c. csasztuska alatt!
varga-judit
2025. január 09. 23:40
🕳️🐇
varga-judit
2025. január 09. 22:47
Ezek mind ekkorák, hogy a kilincset alig érik fel? 🧌 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Házam Hazája
2025. január 09. 21:32 Szerkesztve
A szovjetek idején is nagyobb biztonságban voltak a magyarok Bécsben, mint manapság. 89 előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!